Vannak az ember életében olyan dolgok, amiket minden körülmények között komolyan kell venni. Úgy gondolom, hogy az esküvő és a házasság kérdésköre is ilyen.

Ez nem azt jelenti persze, hogy a házasságot fa arccal kéne végigcsinálni, sőt! Az igazán jól működő együttéléshez bizony igen komoly humorérzékre van szükség. Mire gondolok akkor, amikor azt mondom, komolyan kell venni az efajta elköteleződést?

Bár véleményem szerint már az "együttjárás" is komoly szándékot és elköteleződést kell, hogy jelentsen, azonban ennek esküvővel történő megpecsételése valóban határozott elképzelést kell jelentsen a közös életet illetően.

Az első kérdés, ami felmerül a házasság és lánykérés kapcsán, hogy mennyi idő után érdemes ezt meglépi? Standard válasz erre egyértelműen nincs, ugyanis számos tényező függvénye ez, de egy biztos, érettnek kell lenni hozzá. 

Kétségtelenül fontos egyrészről, hogy ne gyerekfejjel ugorjunk bele egy házasságba, és ne a szülőktől elköltözés lebegjen az ember szeme előtt, amikor ilyen döntést hoz. Van, aki már 18 évesen érett arra, hogy határozott szándéka legyen a valaki melletti elköteleződésre, de van, aki még 30 évesen is képtelen rá. 

Nem a kor az tehát, ami alapján érett lesz valaki egy házasságra, de az évek mégis számítanak. Nem az egyének kora számít leginkább, sokkal fontosabb annál, hogy mióta van együtt a pár, és milyen minőségben tette ezt.

Meggyőződésem ugyanis, hogy akik éltek együtt már egy bizonyos időt (ez szintén egyénenként változó, hogy mennyi idő az optimális), azok nem a házasság során csiszolódnak össze olyan alapvető, mindennapi együttéléssel járó kérdésekben, amik meghatározóak egy kapcsolat gördülékenységét illetően is.

Ezzel persze nem bátorítani szeretnék senkit sem arra, hogy mindenképpen éljen együtt a párjával az esküvőjük előtt, azonban vannak olyan kérdések és problémák, amik minden kapcsolatban felmerülnek az együttélés első időszakában (igen, akár a wc ülőke kérdésköre), azonban nem mindegy, hogy ettől a pár megijed-e, vagy úgy gondolja: "igen, ez ezzel jár". Nem probléma, ha nem a házasság első éveiben derül csak ki, hogy nem tudnak összecsiszolódni kellően.

Megismerni egymást mélyebben nem lehet hamar, ugyanis a kezdeti rózsaszín köd, és a másik felé mutatott legjobb énünk nem fedi a valóságot. Erre jobb, ha mindkét fél felkészül, és nem gondolja úgy, hogy ha valami nem simán működik az elején, akkor az egyáltalán nem is fog működni.

Elhatározhatja valaki, hogy bármi is van, akkor is kitart a párja mellett, de ebben az esetben is érdemes legalább egy évet várni az esküvővel.

Vannak persze pozitív példák, amiket felhozhatunk a gyors házasság mellett (ahogy nyilván vannak olyanok is, amiket ellene hozhatunk fel érvként), de fontos, hogy a házasság egy tudatos, alapos és megfontolt döntés legyen.

Sokan házasodnak ugyanis pusztán "mókából". Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha nem működik megfelelően a házasság, akkor maximum elválnak, azonban a házasság intézményét ennél komolyabb minőségben érdemes kezelni.

Elváltnak lenni épp oly meghatározó valaki életében, mint házasnak lenni, ezért nem mindegy, hogy mennyire elhamarkodott döntést hoz valaki.

Annál pedig, hogy valaki elvált lesz, csak az rosszabb, ha egy számára nem megfelelő, nem kielégítő, vagy akár kifejezetten rossz házasságban él. És amennyire komoly döntés kellene, hogy legyen az, hogy valakik összeházasodnak, annyira komoly dolog meghozni egy olyan döntést is, hogy elválnak egymástól. Nem pusztán technikailag, de lelkileg sem egyszerű kérdés ez.

Ahogyan sokan házasodnak hirtelen felindulásból és hamar, úgy egyre többen választják az élettársi kapcsolatot. Úgy gondolom, hogy a házasság előszobájának ez megfelelő választás lehet, azonban ahogyan valaki azon kezd el gondolkodni, hogy hivatalosan is bejegyeztesse azt, elég komolynak tekinthető a szándéka ahhoz, hogy akár meg is házasodjon. 

Te mit gondolsz, milyen érv szól a bejegyzett élettársi kapcsolat mellett a házassággal szemben?

Bármilyen komolyabb együttélési formát is válasszon valaki, számítania kell arra, hogy számos kompromisszumot, megértést, és türelmet igényel. Ahogyan szükség van romantikára, törődésre, fejlődésre is. Meg számos más dologra, amivel kifejezhető az, hogy a másik valóban értékes, és megéri tenni érte.

Nem csak elmegyünk esküvőbe Kicsimmel.